2011. január 30., vasárnap

Csak úgy

Ez a hosszú tél nagyon, de nagyon megvisel. Türelmetlen vagyok, fázós és már ez a gipszem is kezd az agyamra menni!
Úgy érzem soha nem lesz febr. 8.
Lorcsit sem vittük oviba a héten itthon volt velem, legalább nem unatkoztam annyira.
Várjuk már nagyon a farsangot. Sikerült nagynehezen kiválasztani a jelmezt is, ami egy aranyszárnyas tündérre esett. Szerettem volna én megvarrni, de hát a kezem miatt ez nem igazán lehetséges.

Ezerrel készülünk a lakásfelújításra. Mindenkinek más az elképzelése, így pedig elég nehéz lesz megvalósítani! Először a lányok szobája lesz kész, utána a nappali és végül a hálószoba. ( azért remélem, hogy többségében az én ötleteim fognak megvalósulni)

Lorcsi mióta oviba jár, teljesen megváltozott. És szerintem nem jó irányba. Visszabeszél, türelmetlen, hisztis. Néha kiborít. Mindenkit ugráltat, kiszolgáltatja magát. Én meg vagyok az a személy, aki ugrál neki. De hát IMÁDOM és ez így van jól!!!!!

2011. január 10., hétfő

Meglett a vérvétel eredménye.
A tojás mellett a búzalisztre is allergiás. Februárban kell menni megint egy vizsgálatra, amiből azt állapítják meg, hogy ez csak átmeneti hajlam , vagy pedig végigkíséri egész életét!

2011. január 9., vasárnap

Doki

Ma megint megyünk a dokinénihez egy újabb allergiavizsgálatra.
Azt mondtam a dokinak, hogy most már szeretnék a végére járni! Tartjuk a tojásmentes diétát és mégsem javul Lorcsi. Ma csinál egy vérből való tesztet potom 24 ezerért!! Az agyam eldobom!
Tudnátok valami gyógyszert székrekedésre? A Laevolacot adom neki nagy dózisban és semmi!
Most már kezdek belefáradni.

2011. január 4., kedd




Rég írtam, amit most próbálok bepótolni.
Elteltek az ünnepek, lassan lehet kitalálni, hogy hova menjünk nyaralni!
Lorcsi még mindig szeret oviba járni, csak azok a reggeli felkelések ne lennének! hiszti, meg miegymás. De szerintem ezzel nem csak Én vagyok így.

A karácsony szupi volt, csak hamar eltelt. Ettünk, ittunk, édesre sósat, sósra édeset, utána meg fetrengtünk olyan rosszul voltunk!
Lorcsinak próbáltam olyan ajándékokat venni, amivel szerintem eljátszana, ez több kevesebb sikerrel meg is történt.
Kezdek kétségbe esni, mert nagyon TV függő lett. Ha hazajön az oviból, szeretnék leülni vele játszani, de Ő bevonul a TV elé és ki nem lehet onnan robbantani.

Evelin kész nagylány lett, már majdnem akkora mint Én. Folyamatosan lenyúlja a cipőmet, kinézi magának a ruhámat, stb. Karácsonyra is ruhát kapott, meg hajvasalót, sminkkészletet, körömlakkot. Ezeket kérte a Jézuskától!

Apát megműtötték viszérrel, hat hétig itthon volt, ápoltam. Most fordult a kocka, mert szilveszter előtt eltörtem a kezem. Én szorulok ápolásra. Apa meg főz, mosogat. Anyukám takarít, meg kimos, kiteriget, stb. Semmilyen házimunkát nem tudok elvégezni, mert nagyon vigyázni kell a kezemre, nem mozoghat, mivel a dokival egyezkedtem a műtétről. Műteni akarta, de én nem engedtem, inkább gipszelést kértem.
És jól döntöttem, mert ma azt mondta egy másik doki, hogy műtét nélkül is helyre fog jönni. Egy gonddal kevesebb!
Így a szilveszteri kimozdulós buli elmaradt, (azért apa elment) de én a gyerekekkel azért jól éreztem magam anyuéknál.

Lorcsival még mindig járunk a dokihoz az allergiájával, azóta kiderült hogy az egyik tartósítószerre is allergiás, úgyhogy nem lett könnyebb a dolgom. Remélem azért egyszer kinövi.

2010. október 6., szerda

Ovis napok

Lorcsi imádja az ovit!
Minden nap örömmel indul el anyukámmal.
Ugyanis nálunk ez úgy működik, én indulok dolgozni reggel fél 6-kor, anyukám jön 6 órára, apa pedig utána nyomul a melóba. Anyukám rendezi a lányokat és indulnak a suliba, meg az oviba.
Délután csak én mehetek érte, mert ha nem akkor üvöltünk.
Az oviban való alvás félig meddig működik, de már rájöttem hogy miért! Hát mert az oviba nem visszük a cumit! És hát cumi nélkül nem igazán tudunk elaludni.
Odaadnák az óvónénik, de én nem engedem, mert a cumi már nem való az oviba. Lehet hogy gonosz vagyok, de én így gondolom. Itthon cumizhat amennyit csak akar!
Nem igazán barátkozós a kis drágám, nehezen nyílik meg. Nagyon várta már a bölcsis társait, hogy ők is menjenek az oviba.
Ma elmentek sétálni. Az óvónéni kimerészkedett velük az utcára. Ahogy hallottam elég jól ment a dolog.
Pénteken szüreti mulatság lesz az oviban. Minden szülő visz valamit. Például fánkot, palacsintát, szendvicset, sósat, üdítőt. Én bevállaltam a pogácsa sütést, amit persze anyukám átvállalt, hogy még erre sem legyen gondom. Ezért is imádom!!!!!!!!!!!!
Na szóval amiket beviszünk, azokat utána pénzért meg lehet venni. Így gyűjtenek az ovisoknak.
Hát majd meglátjuk hogy milyen lesz. Lesz zsákbamacska is.
Na megyek nézem az ördögfiókámat, mert fürdik apával.

2010. szeptember 13., hétfő

Apa bénán!

Apa két mankóval állított haza!
Elment a röntgenre, meg a sebészetre, meg van zúzódva a lába. Itt botorkál, alig tud menni a mankóval. Én meg szemét módon kuncogok magamban. Tudom előbb vagy utóbb velem is történni fog valami, és akkor visszakapom!
Kapott egy rakat gyógyszert és két hétig nem mehet dolgozni. Ráadásul novemberben meg műtik a másik lábát viszérrel!

Lorcsi ma sírt az oviban délután, mert nem én mentem érte, hanem a mama. Elég rosszul esett neki, de aztán megértette hogy anyának dolga volt. Holnap már én megyek érte!!!!

Járunk egy magán dokihoz Lorcsi allergiájával és a múltkor azt mondta hogy túl sovány a gyerek!
Egyébként 11,5 kiló. Én sem vagyok egy nagy darab, nem tudom akkor mit vár tőle.
Kaptunk kapszulát, meg egy tápszerhez hasonlító étrendkiegészítőt is.
Szegénynek így is annyi baja van, hát még ezekkel a gyógyszerekkel!
Még nem is mondtam, hogy nálunk az oviban Lorcsi csak ebédet kap, mivel tojásallergiás. A reggelit és az uzsonnát nekünk kell vinni.
Ez egy kicsit macerás és nem is igazán tetszik a dolog. Vannak egy páran a csoportjukban akik allergiásak, de ők inkább csak a tejre meg a lisztre.