2010. október 6., szerda

Ovis napok

Lorcsi imádja az ovit!
Minden nap örömmel indul el anyukámmal.
Ugyanis nálunk ez úgy működik, én indulok dolgozni reggel fél 6-kor, anyukám jön 6 órára, apa pedig utána nyomul a melóba. Anyukám rendezi a lányokat és indulnak a suliba, meg az oviba.
Délután csak én mehetek érte, mert ha nem akkor üvöltünk.
Az oviban való alvás félig meddig működik, de már rájöttem hogy miért! Hát mert az oviba nem visszük a cumit! És hát cumi nélkül nem igazán tudunk elaludni.
Odaadnák az óvónénik, de én nem engedem, mert a cumi már nem való az oviba. Lehet hogy gonosz vagyok, de én így gondolom. Itthon cumizhat amennyit csak akar!
Nem igazán barátkozós a kis drágám, nehezen nyílik meg. Nagyon várta már a bölcsis társait, hogy ők is menjenek az oviba.
Ma elmentek sétálni. Az óvónéni kimerészkedett velük az utcára. Ahogy hallottam elég jól ment a dolog.
Pénteken szüreti mulatság lesz az oviban. Minden szülő visz valamit. Például fánkot, palacsintát, szendvicset, sósat, üdítőt. Én bevállaltam a pogácsa sütést, amit persze anyukám átvállalt, hogy még erre sem legyen gondom. Ezért is imádom!!!!!!!!!!!!
Na szóval amiket beviszünk, azokat utána pénzért meg lehet venni. Így gyűjtenek az ovisoknak.
Hát majd meglátjuk hogy milyen lesz. Lesz zsákbamacska is.
Na megyek nézem az ördögfiókámat, mert fürdik apával.

2010. szeptember 13., hétfő

Apa bénán!

Apa két mankóval állított haza!
Elment a röntgenre, meg a sebészetre, meg van zúzódva a lába. Itt botorkál, alig tud menni a mankóval. Én meg szemét módon kuncogok magamban. Tudom előbb vagy utóbb velem is történni fog valami, és akkor visszakapom!
Kapott egy rakat gyógyszert és két hétig nem mehet dolgozni. Ráadásul novemberben meg műtik a másik lábát viszérrel!

Lorcsi ma sírt az oviban délután, mert nem én mentem érte, hanem a mama. Elég rosszul esett neki, de aztán megértette hogy anyának dolga volt. Holnap már én megyek érte!!!!

Járunk egy magán dokihoz Lorcsi allergiájával és a múltkor azt mondta hogy túl sovány a gyerek!
Egyébként 11,5 kiló. Én sem vagyok egy nagy darab, nem tudom akkor mit vár tőle.
Kaptunk kapszulát, meg egy tápszerhez hasonlító étrendkiegészítőt is.
Szegénynek így is annyi baja van, hát még ezekkel a gyógyszerekkel!
Még nem is mondtam, hogy nálunk az oviban Lorcsi csak ebédet kap, mivel tojásallergiás. A reggelit és az uzsonnát nekünk kell vinni.
Ez egy kicsit macerás és nem is igazán tetszik a dolog. Vannak egy páran a csoportjukban akik allergiásak, de ők inkább csak a tejre meg a lisztre.

2010. szeptember 12., vasárnap

Betegesen

Lorcsi már megint beteg lett, a változatosság kedvéért folyik az orra és köhög. Tegnap elvittem az ügyeletre, mert nem szeretek így nekimenni a hétvégének.
Kapott gyógyszereket, de annyira nem vészes a doki szerint. És szerintem sem, éppen most törte le a konyhájának az ajtaját. Ráült és azt hitte elbírja.
Annyit dumál, be nem áll a szája. Imádom hallgatni, de néha egy kicsit sok! Főleg ha ketten mondják egyszerre.
Na megyek mert holnap meló, meg ovi, suli stb.
Ja és apa is orvoshoz megy, kiment a térde, vagy valami hasonló, mert nem tudja kinyújtani.
Azt hitte hogy még mindig húsz éves és a haverja tejfakasztó bulija kicsit balesetesen végződött.
Nehogy legyen egy nyugott percem!!!!!!

2010. szeptember 4., szombat

Óvoda

Lorcsi szeptember 1-én elindult az oviba!
Tündéri kis hercegnőm egy hiszti és sírás nélkül fogta magát, bement a csoportba és elkezdett játszani. Olyan büszke vagyok rá!
A mi jelünk a pöttyös labda lett. Ezt Ő választotta ki akkor, mikor az óvónénik kijöttek családlátogatásra.
A bölcsiről hallani sem akar, azt mondta hogy oda többet ne menjünk, a nagylányok már az oviba járnak. Ott is alszik, de délután már negyed 4-kor rohanok érte.
Evelin is most kezdte a 4. osztályt! Olyan nagy már! És ez szó szerint értendő! Teljesen ránőtt a fejemre. Hiába, nagylány lett.
Tegnap este meg szerettük volna ünnepelni apa szülinapját egy étterembe, de Evelin olyan lázas lett, hogy inkább siettünk hazafele. Majd legközelebb bepótoljuk!

A két drágaságom!





Mi hárman!




2010. augusztus 29., vasárnap

Lorcsi 3 éves lett.

Hát igen!
Eljött ez a nap is, mikor az Én pici kislányom 3 éves lett! Még csak most született és már oviba megy. Folyton azt hajtogatja, hogy Ő már nagylány és megy az oviba. Nem tudom hogy majd szeptember 1-én mit fog majd szólni, hogy nem a bölcsibe, hanem az oviba megyünk.
Két tündéri óvónénit kaptunk és ráadásul mind a kettőt ismerjük is. Én úgy gondolom, hogy nagyon nagy gondok nem lesznek. Sokan mennek a bölcsiből ugyan abba a csoportba, így talán könnyebb lesz nekik.










Nyaralás

Olyan sokat vártunk a nyaralásra, és ehhez képest irtó hamar eltelt!
Egy hétig voltunk Sopronban, ami nagyon szupi volt! Sokat ettünk, ittunk, kirándultunk, átugrottunk Ausztriába is a meseparkba. De hamar rá kellett jönnünk, hogy ez bizony nem a mi pénztárcánkhoz van szabva! De a gyerekekről van szó, akkor nem ismerünk lehetetlent!
Szóval képekben a nyaralás!











2010. február 1., hétfő

Képek

Kinyílt a virágom! Nálam ez elég ritkaság!
A művem! És még finom is lett!
Evi és a hóember! Sajnos már elolvadt!

Laza vagyok! Micimackó és videojáték!