2009. november 12., csütörtök

Tüdőgyuszi!

Hétfő délután: Andi néni szólt a bölcsiben, hogy Lorcsival nincs minden rendben. Azt mondta hogy teljesen le van lassulva, nem az igazi. Hazajöttünk, de már láttam hogy kezd lázasodni. Estére már 38.5 fokos láza volt. Lázcsillapító, meg miegymás. Éjszaka lázgörcse volt, meg köhögött nagyon, semmit nem aludt.

Kedd: Elvittem a dokihoz, kapott egy rakat gyógyszert, kiváltottam és elkezdtem megetetni vele. Egész nap az ágyban feküdt, annyira legyengült, hogy fel sem tudott kelni. Jelzem, egész nap nem evett egy falatot sem. Még jó, hogy legalább ivott! Éjszaka megint nem aludtunk, már Én is kezdtem kiborulni, nagyon sajnáltam és semmit nem tudtam tenni érte.

Szerda: Reggel szintén nem tudtam beleimátkozni még egy pohár tejet sem. Megint feküdt szegénykém egész nap. Délután megmértem a lázát, 39.5 fok! Rázta a hideg, fájt mindene, nem lehetett hozzányúlni. Apa azt mondta, hogy vigyük el az ügyeletre. Elvittük, és szerencsére pont a mi doktornénink volt az ügyeletes. Megvizsgálta jó alaposan és arra jutott, hogy nyilván tüdőgyulladása van!

Csütörtök: Megint elmentünk reggel a házidokihoz, megvizsgálta mégegyszer és adott egy beutalót a röntgenre. Oda is elvittük, megcsinálták neki, nem is kellett sokat várni. Olyan kis tündér volt, mindent úgy csinált, ahogy a doktornéni mondta. Aztán vissza a dokihoz az eredménnyel. Egész végig attól féltem, hogy befekteti a kórházba. De szerencsére nem! Azt mondta, hogy nem igazán tetszik neki az eredmény, tüdőgyulladás gyanús!
Holnap kijön hozzánk és megint megvizsgálja, ha nem javul, akkor nyilván kórház lesz belőle!
Teljesen kivagyok!!!!!

5 megjegyzés:

  1. Szorítok hogy minden rendben legyen! Kitartás Lorcsi!

    VálaszTörlés
  2. Szegény Lorcsi... Nagyon szorítok, hogy hamar túl legyen rajta, és ne legyen nagy a baj. Nem lehet nagy a baj.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon sok gyógycuppot küldünk, ezen kívül semmi megnyugtatót nem tudok írni:(
    Édes kicsi babának sok erőt, lázmentes napokat és jó étvágyat kívánunk most elsősorban!
    Cupp!

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük szépen, olyan arik vagytok!
    Az éjjel már nem volt lázas és tudott is aludni.
    Ez már haladás!

    VálaszTörlés